htmik.hu


Információk 136693_g

Közzétéve: 2013. június 6.

Az útdíj HU-GO rendszer ismertetése

hu-go rendszerMagyarországon is bevezetik a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszert 2013. július 1-jétől, ez a magyar úthálózatnak összesen 6513 kilométeres szakaszát érinti. A rendszert a HU-GO névre keresztelték, az új szabályok szerint a díjfizetésre kötelezett vezetők két módon tehetnek ennek eleget: fedélzeti eszköz segítségével, amit a járművön helyezhetnek el, illetve előre megváltott viszonylati jeggyel is lehet fizetni.

A viszonylati jegyek használatához előre meg kell terveznünk az útvonalunkat, amitől később nem térhetünk el, ennek alapján számolható ki ugyanis az összeg, amit a jegyért fizetnünk kell. Ezek a viszonylati jegyek megvásárolhatóak lesznek bárhol az országban, de az online ügyintézést kedvelők számára is lehetőség lesz a HU-GO portálon rendezni a költségeket, így az interneten keresztül is meg tudjuk majd váltani a viszonylati jegyet.

A viszonylati jegy rendszere azok számára kedvező lehetőség, akik nem rendszeresen használják a díjköteles útszakaszokat, hiszen így nem kell megvenni a készüléket, ami automatikusan rendezi a költségeket. Az útvonal megtervezése során adat, hogy honnan indultunk és hová megyünk, milyen útvonalon, ezen kívül azonban számos adatot meg kell majd adni, ami befolyásolja a végösszeget, például a tengelyek számát, a környezetvédelmi besorolást és a járműre vonatkozó azonosító adatokat. A viszonylati jegyek megváltására benzinkutaknál, határátkelő állomások közelében lévő ügyfélszolgálati pontokon lesz lehetőség.

A másik lehetőség az útdíjbevallásra az úgynevezett a fedélzeti eszköz, ami leginkább azoknak könnyíti meg a dolgát, akik gyakran használják a díjköteles útszakaszokat. Ennek a lényege, hogy egy regisztrációt követően flottakövető vagy GPS-nyomkövető segítségével, automatikusan történik meg a fizetés a használt díjköteles útszakaszok után. A módszer előnye, hogy kényelmes, egyszerű, nem igényel külön utánajárást, nem kell megállni a fizetés miatt, és időtakarékos is, viszont nagyon oda kell figyelni arra, hogy a létrehozott folyószámlán legyen elegendő fedezet az útdíj kifizetéséhez, különben nem tudjuk rendezni a számlát, és bírságra számíthatunk. A regisztráció június 20-tól lesz elérhető a HU-GO online felületén, de személyesen is megtehető a kijelölt értékesítési pontokon.

Címkék: , , ,




Comments are closed.

Vissza a tetejére ↑